László: Emberi módon váltunk el
2005.11.09. 19:17
[2005-11-08 16:30] |
Mint arról a 100%Fradi beszámolt, László Csabával délelõtt közös megegyezéssel szerzõdést bontott az FTC Rt. A szakember a következõképpen kommentálta a döntést. - Egy edzõ életében vannak olyan pillanatok, amikor mennie kell, idõ elõtt kell befejeznie a munkáját. A Ferencváros és az én köztem lévõ kapcsolat
A Fradi ősszel |
Két fronton kellett helytállnunk, hiszen a Magyar Kupában a májusi balhé miatt nem vehetett részt klubunk. A bajnokságban 30,3%-os a mérlegünk (11 meccs-10 pont), míg az UEFA Kupában az 1. selejtezõkörben kiestünk a fehérorosz Minszkkel szemben. | | most véget ér, de annak örülök, hogy emberi módon történt meg a válás, hiszen a vezetõk végig korrektek voltak az egyeztetésen. Számított a "válásra", avagy teljesen váratlanul érte? - Picit meglepett, hogy most történt, hiszen ez a történtek ismeretében korábban is bekövetkezhetett volna. Tudtam, hogy nehéz õsz elõtt állunk, hiszen egy új csapatot kellett építenünk, de én felvállaltam ezt, bíztam abban, hogy idõvel sikerül egy ütõképes együttest összehozni. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a jelenlegi csapatot nem szabad szétszedni, ha érkezik is egy új befektetõ, akkor is együtt kell tartani ezt a keretet, mert akkor kárba vész az a munka, amit eddig elvégeztünk. Remélem, a fiúkat nem zavarja meg ez a váltás, és megmarad a lendület, mert ez az együttes képes lehet arra, hogy odaérjen a középmezõnybe. Utólag hogy ítéli meg? Kihozta a csapatból, amit lehetett? Az elvárásokat teljesítettük, hiszen a csapat nem áll kiesõ helyen, de nem tagadom, 7-8 ponttal én is többre számítottam. A következõ négy meccs vízválasztó is lesz egyben, hiszen eldõlhet, merre indul meg a csapat. Kicsit hasonló helyzetben voltam, mint annak idején Vincze Géza, akinek anno fiatalokból kellett csapatot építenie, és végül is belebukott a feladatba, most mondhatjuk azt, valójában én is megbuktam. Hogyan, merre tovább? - Nem tudom még, mit hoz az élet, kapok-e ajánlatot itthonról vagy külföldrõl. Az biztos, hogy nem könnyû ma elhelyezkedni, de hogy edzõként vagy a civil életben dolgozom majd a jövõben, ezt még korai megmondani, de nem tartok egyik feladattól sem. Végül hogy érzi, hibázott bármiben is? - Legutóbb a REAC ellen, mert nem cseréltem le Tímár Krisztiánt. Ha a komolyabb dolgokat vesszük alapul, akkor pedig azt kell mondanom, hogy a nyáron nagyon naiv voltam, mert elhittem azt, hogy egy újjáépülõ, zömében ferencvárosi fiatalokból álló csapat mögé majd sokan odaállnak, de a nézõszám ez igazolta. |
|